Katonai (és érdekesebb civil) ejtőernyő típusok
T-11 deszant ejtőernyő. Az USA-ban már rendszeresítve van, bár (szerintem itt Európában) kevesen hallottak róla. A történet lényege, hogy az előd, a T-10 még az 50-es évek technikája, jellemzően nagy merülősebességgel és sok sérüléssel. Nyilvánvaló, hogy akkoriban egy átlagos ejtőernyős katona jóval kisebb volt, valamint a fegyverzet és a felszerelés is csekélyebb volt. Így született meg a döntés egy új ernyő rendszeresítéséről. Több kezdeti próbálkozás volt, de a nyertes az Airborne Systems cég (régebben Paraflite) XT-11 kísérleti ejtőernyője lett.
Maga a kupola szokatlan formájú, kiterítve kereszt alakú. A négy sarkán nagy méretű rések találhatók, melyek jelentősen csökkentik a szél gerjesztette "belengetéseket". Működését tekintve az RS-4/4 -hez hasonlítható, belső zsákos rendszerű (mely nem marad fenn a gépen, mint a T-10 konténere). Az ejtőernyő természetesen nem irányítható (deszant eje.),
Szóval így néz ki. Mostanra az US Army-ban már rendszeresítették, a hírek szerint nagy sikere van.
A T-11 technikai paraméterei:
a teljes rendszer (a tartalék ejtőernyővel) tömege: 24 kg;